A Város: folyamatos építkezés, alakulás, enyészet! Benne élünk, általunk lesz olyanná, amilyen!
Magán viseli álmainkat, szenvedi el düheinket. Szobraiban mi vagyunk, mint ahogy tereinek tágassága, szűkössége is a miénk, rólunk szól, hiszen mi másról is szólhatna. Igen: tereink, azok nagyon fontosak. "Nem semmik": egymás szemébe nézünk s hirtelen nyilvánvalóvá lesz ott minden, érzékelhető válik a közelség és a távolság. Csak a térben tükröződhet igazán arcunk, vonalaiban látható életünk sziluettje. Mikor pedig mozgásba lendülünk, a tér is hullámzásba kezd velünk.
Miért is?
Tábor Béla válaszol rá: "Orientáció, mértékegység keresése: annak a térnek a keresése, amely feloldja egzisztenciánk szorongató zsúfoltságát, a támadó valóságot mérhetővé teheti és ezzel kivédhetővé minden kicsinyes elemnek azt a hipnózisát, hogy ő az abszolút mérték, amelynek alá kell vetnünk magunkat!"
Amit pedig mi építünk városainkban, azt az utókor romként tapasztalja majd: tereinken diadalt ül az idő!