A komédia, amelyben Shakespeare föltalálta a bulvárt és a pletykalapokat.
Örülhetnének a fiatalok, házasodhatnának, szerelmeskedhetnének, ám ehelyett azzal foglalkoznak, ki mit mond róluk, ki mit pletykál. Mindenki azonnal elhisz mindent, és feltupírozva adja tovább.
A szicíliai Messinában játszódó történetben a Leonátó házban élő fialatal nők alig várják már a háborúból győztesként visszatérő katonákat, hiszen szerelemről, férjhezmenésről álmodoznak. Minden a legjobban alakulhatna, ha nem nehezítenék meg maguknak az életet. Aki volt már szerelmes és közben félt, hogy átverik, aki házasságra vágyott, de mégis aggódott a várható bonyodalmaktól, az tudja csak igazán miért ez Shakespeare leggonoszabb komédiája. Nevetségesek vagyunk, amikor párkapcsolatban próbálunk meg élni. Amennyire vágyunk a másikra, annyira félünk is tőle. A vérünk, az akaratunk hajt minket előre. Van aki pénzt, van aki hatalmat és van, aki boldogságot remél a szerelemtől. Na, de mi a boldogság?
Kinek, mi.
Az okos nők és eszes férfiak gyanakodva méregetik egymást, és nem hisznek az ösztöneiknek. A naiv szerelmesek nem merik elhinni, hogy a dolgok néha pofonegyszerűek, ezért halálra bonyolítanak mindent. Közben kavarodnak a pletykák, a rosszindulat és az ármány, de mindig akad valaki, aki összebogozza, és van, aki kisimítja szálakat. Persze csak akkor, ha az érdeke úgy kívánja. Végül mégis minden nagy dolog a helyére kerül, a szó mindenféle értelmében.