Moliére egyik utolsó darabja a Scapin furfangjai rendkívül lendületes és sziporkázó mű. A nyelvi leleményen túl, amit Karinthy Ferenc fordításában élvezhetünk, természetesen a helyzetkomikumnak is nagy szerepe van. Nem beszélve arról, hogy a kisebb-nagyobb emberi hibák milyen remek lehetőségeket adnak a játéknak és a furfangok kieszelésének.
Nápoly kikötőjében Scapin megtudja, hogy a két fiatal szerelmespár igen nagy bajban van, természetesen a hű szolga, aki drukkol a fiataloknak, nem tehet mást, mint segít, hogy a szőrős szívű atyák is meglágyuljanak a csemeték szerelmi tervei iránt. Természetesen ez nem megy olyan könnyen. Ezért Scapin minden cselt és trükköt bevet, hogy sikerre vigye az ügyeket.
Scapin jó szolga. Scapin mindig megoldja. Scapin olyan, mint a víz: mindig a legkönnyebb utat választja. Scapin ezért gyakran nem mond igazat. Így végül Scapin elmagányosodik. Mint minden Moliére darab, ez is rengeteg jelentésréteggel bír. Miközben kellemesen nevetünk a másik szerencsétlenségén, az árulásokon, vagy egy-egy elcsattanó pofonon. Amellett, hogy rendkívül vicces és szórakoztató előadás született, a mélyben meghúzódó igazságok is fel-fel villannak az este során.
„Olyan lendületes, vígjátékot szerettem volna létrehozni, ahol a klasszikus commedia del ‘arté elemek ötvöződnek a hagyományos színjátszással. Ahol igazság, vicc és fizikai megvalósítás megfér egymás mellett.” (Dénes Viktor, rendező).