Joseph Halpern nemrég töltötte be a hetvenet, morcos, hirtelen haragú férfi; hajdanán kétkezi munkásként dolgozott, jó ideje azonban saját vállalkozását irányítja. (A cége kartondobozokat gyárt.) Dennis Johnson szintén hetven körüli, elegáns, kifinomult, visszafogott, finom modorú úr; mielőtt nyugdíjba vonult, okleveles könyvvizsgálóként dolgozott. (Véletlenül sem mondaná, hogy könyvelő.) A két férfi még sosem találkozott, és egyértelműen nincs bennük semmi közös. Látszólag. Ám a találkozás elkerülhetetlen, és amikor végre megtörténik, fény derül arra is, hogy ők ketten valamiben nagyon is hasonlítanak. Ahogy kezdik megismerni egymást, régi titkok, ötven éven át elhallgatott hazugságok kerülnek felszínre. Halpernnek és Johnsonnak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll hozzánk.
Az előadás az Amerikai Nagykövetség támogatásával jött létre.