„Harold Pinter örököseinek az engedélyét a Judy Daish Associates (UK) és a Hofra Kft. közvetítette.”
A Radnóti Színház február 24-én mutatja be a Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter A gondnok című színdarabját Alföldi Róbert rendezésében. A darabot a színház felkérésére Totth Benedek újrafordította. Pinter egyik legtöbbet játszott drámája három férfi egymáshoz fűződő feszült, sokszor abszurdba hajló kapcsolatát meséli el. Mick és Aston testvérek. Micknek van egy romos háza, és Aston, cserébe, hogy ott lakhat, elvállalja, hogy felújítja azt. Aston egy napon megment egy kocsmai verekedéstől egy hajléktalan férfit, Daviest, és hazaviszi magával. Davies hamar berendezkedik, ő lesz a ház gondnoka. Davies azonban egyre többet akar, és furcsa hatalmi játszma indul el a három férfi között. Fokozatosan elmosódik, hogy ki kihez hűséges, és ki mit birtokol. A harcnak nem csak az a tétje, hogy melyikük uralkodik végül a többiek fölött, hanem az is, hogy egymáshoz közel kerülve mennyire tudják megőrizni önmagukat, saját személyiségük integritását. Pinter 1960-as darabja remek szereplehetőségeket kínál három markáns férfiszínésznek. Az elmúlt évtizedekben olyan sztárok játszották el, mint Jonathan Price, Colin Firth, Michael Gambon, Patrick Stewart és Kyle MacLachlan. A Radnóti Színpadán Pál Andrást (Mick), László Zsoltot (Aston) és Schneider Zoltánt (Davies) láthatja a közönség.
Harold Pinter 1996-ban Laurence Olivier-díjat kapott, 2002-ben az angol királynő lovaggá ütötte. Szenvedélyes pacifista, aki tiltakozott többek között az 1999-es szerbiai NATO bombázás, az Egyesült Államok afganisztáni és iraki hadművelete ellen. 2005 tavaszán Wilfred Owen-díjjal tüntették ki a War című 2003-as verseskötetéért, amely az iraki háború ellen szóló verseit tartalmazza. 2005-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint ugyanis "színdarabjaiban feltárta a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatolt az elnyomás zárt térségeibe".