A Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös előadása
ERNŐ1: "Igen, ez a legnagyobb szenvedés, ez, amit az ember intelligenciájára mértek. Ezt a sűrű butaságot nyelni, ezt a mocsok ködöt színi levegő helyett, a hazugságot, a butítást, a butaságot. Tűrni tehetetlenül, hogy hogy züllesztik ennek a tehetséges országnak az elméit, hogy sorvasztják itt el az értelmet, a humort, a szellemet.
ERNŐ2: Mikor heverjük ki azt a kárt, amit ennek a nemzetnek a fejében és a lelkében tettek.
ERNŐ3: Magyarországot, kérlek, le lehetett egy mondatba írni. A paraszt szidja az urakat, az urak szidják a zsidókat, a zsidók szidják egymást.
a nézőkhöz
Szegénykéim, hogy untatlak már titeket..." (részlet az előadásból)
"Szép Ernő Emberszag (1945.) című regénye 1944 októberében játszódik a vészkorszak kellős közepén. De az is lehet, hogy ma. Ki tudja, van-e igazából különbség? Nehéz embernek lenni, minden korban nehéz, de embernek maradni, amikor minden arra ösztökél, hogy kivetközzünk önmagunkból, még nehezebb. Kérdés, nekik, akkor, sikerült-e? És nekünk? Nekünk, ma sikerül?" /Szikszai Rémusz/
"Szép Ernő életében megjelent utolsó nagyobb szabású prózai munkája az Emberszag 1944 iszonyatának szinte naplószerű, szubjektív, de minden részletében pontos krónikája, s mint ilyen a magyar háborús irodalom jellegében is egyedülálló műve. Szép Ernő alig három hét eseményeit beszéli el, szól a csillagos házról, ahová költöznie kellett, majd arról, hogy szenvedő társaival együtt sáncot ásni hurcolják - hatvanéves ekkor -, éheztetik, kínozzák, megalázzák. Csupa szörnyűség, amit elmond, de mintha csak csevegne, mintha normális eseményekről beszélne." /Réz Pál/