Szerb Antal Száz verse. A cím megtévesztő. Nem száz vers hangzik el, hanem egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő, végtelenül szerény és éppannyira csodálatos író-olvasó-szerkesztő-fordító-tanárember elevenedik meg a színpadon. A magyar kulturális élet megkerülhetetlen alakja, akit maga alá gyűrt a történelem. 75 évvel ezelőtti halála tragikus volt és értelmetlen. De amíg van nézője-olvasója, Szerb Tóni – „mert az Antal az olyan komoly, mint egy tanköltemény, és olyan csúnya hangzású, mint egy cseh szonett” – félbeszakadt életművén keresztül Szerb Antal tovább él.
“Ez az este Szerb Antalé.
Az Utas és holdvilág, a Pendragon legenda, a Királyné nyaklánca mindig is kedvenc olvasmányaim voltak, és gyakran lapoztam föl Magyar irodalomtörténetét és A világirodalom történetét.
Szerb szellemes regényíró, szenvedélyes és művelt olvasó, az irodalom szerelmese, a magyar kultúra megszállottja. Sorsa tragikus: a balfi munkatáborban ölték meg 1945 januárjában.
Száz vers című világirodalmi antológiáját, mely 1944. februárban jelent meg, így vezeti be: >Alig van e versek között olyan, amelyhez ne fűzne valami egészen személyes megrendülés emléke… Kedves olvasó, ki tudja, mit tudsz megmenteni ezekben a szörnyű időkben, de ha kedves verseid veled lesznek, nem maradsz üres kézzel az üres ég alatt.<
Kamaszkoromban ez a könyv vezetett be a költészet világába, csinált kedvet a versolvasáshoz, így a versmondáshoz is.
Levelek, regény- és naplórészletek, emlékezések, anekdoták és versek idézik fel Szerb Antal alakját, és ahogy eddigi önálló estjeimben, ezúttal is nagyon személyesen szeretnék megszólalni.”
Bálint András
