Mihail Bulgakov, a zseniális orosz író fő műve, A Mester és Margarita az egyetemes irodalomtörténet egyik legkiemelkedőbb és legrejtélyesebb alkotása. Már a megjelenése sem volt zökkenőmentes: csak a perifériára szorított szerző halála után negyedszázaddal, 1966-67-ben láthatott napvilágot; azóta viszont az egyik legtöbbet olvasott és elemzett irodalmi mű - valódi klasszikus alkotás, amelyet filmen és színházban is számtalanszor feldolgoztak. A Vígszínház előadásához Bulgakov regényéből új színpadi változat készült, amely Michal Dočekal és Iva Klestilova munkája. A magyar szöveget Szőllősy Klára fordításának felhasználásával Kovács Krisztina dramaturg készítette.
Párhuzamos történetek. A több szálon futó cselekménysor hol a Bulgakov-korabeli Moszkvába, hol Jézus és Poncius Pilátus bibliai Júdeájába repít, finoman összemosva a nagyon is valóságos, hétköznapi eseményeket a mitikus legendákkal. A groteszk cselekmény a sátánnal, démonokkal és boszorkányokkal jól érzékelteti Bulgakov véleményét az 1930-as évek Moszkvájáról, ahol az élet minden területét átitató diktatúra torz emberi viszonyokat és képtelen helyzeteket eredményez. A mű bölcsességének, kérlelhetetlen humánumának erejével, súlyával megdöbbenti a nézőt, ugyanakkor a Mester és Margarita sorsán keresztül a világirodalom egyik legszebb és legfájdalmasabb szerelmi történetébe is bevezet minket.
A rendező, Michal Dočekal a cseh színházi élet egyik meghatározó személyisége. 1994 és 2002 között a prágai Komédia Színház igazgatója volt, amely vezetése alatt elnyerte az Év Színháza díjat, és ahol olyan legendás előadásokat rendezett, mint az egyik prágai metróállomáson színre vitt Doktor Faustus. 2002-től a Cseh Nemzeti Színház igazgatója. A Vígszínházban visszatérő vendég, hiszen az ő rendezésében szerepel a repertoáron a Mikve és a Jóembert keresünk. A rendező alkotótársa ezúttal is a neves cseh díszlettervező, Martin Chocholoušek, aki látványos színpadképet álmodott A Mester és Margarita előadásához.
Három kiemelkedő szerep. A szerelméért áldozatokat vállaló Margaritát Járó Zsuzsa alakítja, a vívódó és meghurcolt író, Mester szerepét Hevér Gábor fogja játszani, míg Wolandnak, a mágia ördögi professzorának karakterét Lukács Sándor játékában láthatja a közönség.