"SANCHO: Mit gondol, kegyelmed, ez a Malindránia sziget nékem elég is lenne, hogy elkormányozzam... DON QUIJOTE: Majd ha elszámolsz tízig. SANCHO: Tíz, uram. DON QUIJOTE: Hohó, akkor van tíz, ha én mondom. Add ide az ágytálat! Nyeregben is rájön a szükség isten kóbor lovagjára. Hanem megy le a nap. Haraphatnánk végre valamit. SANCHO: Ha megy le, ha nem, uram, valamit harapni mindig jó... DON QUIJOTE: Sancho! Látod, amit én látok? SANCHO: Az attól függ, uram... DON QUIJOTE: A tündöklő várkastélyt amott, azt látod-é!? SANCHO: A kegyed mosdóállványátúl balra vagy jobbra? DON QUIJOTE: Az égbe szökő lápicei bércek kies tövében. SANCHO: Várkastély? Fogadó az, Kihánó úr! DON QUIJOTE: Fogadó, te balogsüte, négy toronnyal, ezüst tetőzettel? Várárokkal, golyhó, hol krokodillérok tátják szájokat? Hová tetted a szemed? Épp a törpét nem értem, mért nem jelenik meg a bástya fokán, hogy jelt adjon érkeztemről Tanturitónak, a vár urának."